Tag Archive for: természetes gyémánt

gyémánt készítés

Gyémánt készítés vagy bányászat?

A gyémánt készítés meglehetősen újkeletű fogalom, azt a folyamatot jelenti, melynek során laboratóriumi körülmények között, a legfejlettebb technológia segítségével mesterséges gyémántot állítanak elő. Azonban továbbra is működnek a hagyományos gyémántbányák, melyek a Föld számos pontján termelik ki a drágakövek legkeresettebbikét. Ma, amikor a gyémánt készítés már létező, sőt, elterjedt eljárás, van-e jövője a bányászatnak?

Gyémánt készítés helyett vér és verejték

Bár az újkor első jelentős gyémántlelőhelyeit Indiában tárták föl, a gyémántbányászat legfontosabb színterei közel száz éven át a fekete kontinensen, Afrikában voltak. A gyémántbányászatot a kezdeti időkben olyan körülmények jellemezték, amikről ma a rabszolgamunka fogalma jut eszünkbe. Az alulfizetett munkások éjt nappallá téve robotoltak, sokszor pokoli körülmények között a gyarmati gyémántbányákban. Fél évszázad múltán, az afrikai államok függetlenedése sem javított a helyzeten, sőt, a gazdag lelőhelyek gyakran kerültek vérszomjas hadurak és könyörtelen zsoldoscsapatok célkeresztjébe. A polgárháborúk sújtotta Afrikában a kitermelt gyémántok árából sokszor fegyvereket vásároltak és vérontásokat finanszíroztak. Ez sajnos ma is előfordul, noha a világ gyémánttermelésének nagy része már nem Afrikából származik. 2021-ben a Petra Diamonds vállalat 4,3 millió font kártérítést kényszerült fizetni annak a 71 tanzániai bányamunkásnak, akiket a cég alvállalkozóinak fegyveresei bántalmaztak és terrorizáltak. A hírek szerint tíz munkást meg is gyilkoltak a gyémántbánya környékén, s mindezt jellemzően az ország egyik legszegényebb régiójában. A gyémánt készítéssel ellentétben a bányászat, ha nem is mindig kegyetlen, de sokszor továbbra is veszélyes műfaj. 2017 augusztusában például 16 bányász tűnt el egy 1000 méter mély Jakutföldi gyémántbányában, amikor munkaterületüket elöntötte a víz.

 

Nagy munkaigény, környezeti károk, balesetek

 

A gyémánt készítés nem csak humánusabb, de sokkal környezetkímélőbb módszer is a bányászatnál. A gyémántbányák, ahogyan a bányák általában, komoly környezetromboló tevékenységgel járnak. Egyetlen karát gyémánt kinyeréséhez átlagosan 250 tonna kőzetet kell feldolgozni, ami nyilvánvalóan jelentős energiákat igényel, miközben megterheli a bánya környezetét is. 2022 szeptemberében Dél-Afrikában egy már felhagyott gyémántbánya zagytározójának a fala szakadt át. A több halálos áldozatot és számos sérültet követelő pusztító áradat közel 3000 hektár földet tett használhatatlanná és 45 km hosszan szennyezte el két folyó élővizét. Ekkorra azonban már elérhető technológia volt a bányászatot fölöslegessé tevő gyémánt készítés. A Koppenhágai székhelyű Pandora nevű neves ékszerforgalmazó cég 2021-ben bejelentette, hogy a jövőben kizárólag mesterséges úton előállított gyémántokkal készült kollekciókat fog áruba bocsátani. A változások a gyémántpiacon is éreztetik hatásukat. Bár a kövek ára nem csökken, a bányászat volumene igen. A gyémánt készítés nem csak létező, elérhető és megfizethető technológia, de tisztább, zöldebb és etikusabb is, mint a bányászat.

etikus gyémánt

Etikus gyémánt – Az etikus fényűzés

Az etikus gyémánt vagy növesztett gyémánt, esetleg laboratóriumi gyémánt? Ezek a kifejezések korántsem annyira újkeletűek, mint az ékszerkedvelők gondolnák. Ipari célokra (szerszámkészítés, vágás, csiszolás) már az 1930-as években is voltak próbálkozások, amik egész használható eredményt hoztak. Ám idővel szélesebb körben is megjelent az igény a mesterséges gyémántokra. Az ékszerpiac és a gyémántkereskedelem virágzik, a gyémánthoz tapadó vér és erőszak, valamint a kitermeléssel járó környezeti károk azonban egyre vállalhatatlanabbak. A mesterséges gyémánt komoly etikai előnyöket hordoz, melyekre növekvő igény mutatkozik, miközben megfizethető, mégis igényes alternatíva a ragyogás kedvelőinek.

A gyémántpiac újragondolása

Az etikus gyémánt egyike azoknak a lehetőségeknek, amik a jövőnket fenntarthatóbbá, etikusabbá és ezek révén szebbé tehetik. Míg a múltban az alkímia arany előállítására vonatkozó reményei rendre szétfoszlottak, a ma embere már őssejtkutatást végez, ősrobbanást szimulál, részecskéket gyorsít, próbálkozik a hús, mint táplálék laboratóriumi előállításával és elérte, hogy a mesterséges gyémánt újraírhassa a sokszor kegyetlen gyémántbizniszt. Regények, mozifilmek dolgozták fel a „véres gyémánt” problémakörét, amiben olyan tényezők szerepelnek, mint a gyermekmunka, az emberek és a természet könyörtelen kizsákmányolása, háborús célok finanszírozása és a színtiszta haszonszerzés, bármi áron.

Igaz, hogy az elmúlt évtizedekben tettek lépéseket a gyémántkereskedelem emberségesebbé tételéért, ám nehéz garanciát vállalni egy ennyire sok lépésből álló folyama minden pontjáért. A gyémántipar nagyjai ma már olyan drágaköveket kínálnak, melyek útja visszakövethető, így a vásárló megbizonyosodhat róla, hogy az ő ékszeréhez vagy befektetéséhez nem tapad vér. A gyémántkereskedelem sötét oldala számtalanszor felmerül, ezzel szemben a mesterséges gyémánt megkérdőjelezhetetlenül tiszta úton jön létre és jut el a végfelhasználóhoz. Ember által épített laboratóriumban, gépek végzik az eleve nem piszkos munkát és a végeredményért nem kell újabb földterületeket feldúlni, nem kell az éhbérért életüket kockáztató, sokszor gyermek munkásokat kizsákmányolni. Ráadásul a mesterségesen előállított gyémánt piaca a természet alkotta darabokéval ellentétben nem manipulált, és nem csupán néhány hatalmasság kezében összpontosul. Kell ennél több biztosíték arra, hogy a csodásan tiszta, ragyogó drágakő története sem mocskos?

Az etikus gyémánt és a természet alkotta darabok együttélése

A mesterséges gyémánt sokszor két ellentétes véleményt generál. Az egyik oldal véleménye szerint a mesterségesen előállított gyémánt sosem lesz igazi és csak a tömegek játékszere. Eközben a másik oldal szerinte mindenben jobb a bányászott drágaköveknél, főleg, hogy tulajdonságaiban valóban semmiféle eltérés nincs. Ráadásul a kialakulásuk körülményeinél is mindössze a helyszín és az idő eltérő (bár a meteorit becsapódások helyszínén nem kell millió év a gyémántkristály kialakulásához). Ha alaposabban megvizsgáljuk a kérdést, jól láthatjuk, hogy minden természetes úton létrejövő érték mindig különleges helyet foglal el az ember szívében, miközben gazdasági szempontból is fontos értékhordozó. A nagy értékű, ám mesterségesen is hibátlanul előállítható anyagok, tárgyak pedig amellett, hogy természetes társaik tulajdonságaival maradéktalanul rendelkeznek, segíthetnek abban, hogy az ember egyéni igényei és a világ kollektív szükségletei ne ütközzenek egymással.

Ha Ön is szeretne egy megfizethető, egyedi, de egyértelműen értékes gyémánt ékszert, melynek fényéhez nem tapad sötétség, lépjen velem kapcsolatba!